Szolgáltatások

Csapatfejlesztés és együttműködés erősítése

Ebben a folyamatban a vezetői csapat működését vesszük végig, és megnézzük, hol akad el a napi együttműködés. Közvetlenül a vezetőkkel dolgozom azon, hogy értsék, milyen üzleti okok állnak a változások mögött, és hogyan kapcsolódik ehhez a saját felelősségük.

Rendszerezzük a döntési pontokat, a kommunikációs csatornákat és az együttműködés módját. Úgy alakítjuk ki a stratégiát, hogy a napi működés szintjén is értelmezhető és vállalható legyen ezzel csökkentve a félreértéseket.

eredmények

Mit nyersz a coaching folyamattal?

A csapat működése kiszámíthatóbbá válik, és nem rajtad keresztül kell mindennek átmennie.Az együttműködés nem személyfüggő, hanem tudatosan kialakított működési rendszer része lesz.

A cél: High Performing Team – ahol a felelősség, a döntések és az együttműködés valóban megoszlanak.

Erősebb vezetői együttműködés

A vezetői csapat közös nyelvet beszél. Nem egymás mellett működik, hanem egymással – összehangoltan, világos szerepekkel.

Nagyobb elköteleződés a stratégia mellett

A célok nem csak elhangzanak, hanem valóban értetté és vállalttá válnak. A stratégia nem dokumentum, hanem működési iránytű.

Kevesebb belső súrlódás, gyorsabb döntések

Az elakadások hamarabb felszínre kerülnek, nem maradnak a háttérben. Ez csökkenti a feszültséget és gyorsítja a döntéshozatalt.

Tehermentesített vezetői szerep

Feladatok és felelősség kerül le a válladról. A csapat önállóbban működik, nem igényel folyamatos kontrollt.

Készen állsz

a következő szintre lépni?

01

Működési diagnózis

Feltérképezzük a vezetői csapat valós működését: döntéshozatal, kommunikáció, felelősségi határok, elakadások. Nem elmélet, hanem a mindennapi gyakorlat alapján.

02

Közös működési keretek kialakítása

Tisztázzuk, ki miért felel, hogyan születnek döntések, és mi kerül vezetői, illetve csapatszintre. Ez adja a kiszámítható működés alapját.

03

Beépítés a mindennapi működésbe

A megállapodások nem maradnak a workshopon. Segítjük, hogy az új működés valóban megjelenjen a napi vezetői gyakorlatban.

Hogyan dolgozunk

A közös munkánk lépései

Minden nap, amit támogatás nélkül töltesz vezetőként, egy elvesztegetett lehetőség. Tedd meg az első lépést, és legyél még jobb vezető!

Zolnay Judit

GYIK

Gyakran kérdezik

Ez tréning vagy inkább tanácsadás?

Nem klasszikus tréning. Valós helyzetekkel, működési kérdésekkel és vezetői dilemmákkal dolgozunk.

Elsősorban a vezetői csapat. Rajtuk keresztül hat a teljes szervezetre.

Igen, de nem a konfliktusok állnak a középpontban, hanem azok működési okai.

Rövid távon javul a kommunikáció és az együttműködés, a mélyebb hatás fokozatosan épül fel.

TOVÁBBI KÉRDÉSED VAN? KÉRDEZZ BÁTRAN!

kapcsolat

Tegyük meg együtt az első lépést

Foglalj most egy 30 perces konzultációt, ahol megbeszéljük jelenlegi vezetői kihívásaidat és átfogó képet kapsz arról, hogyan segíthetek.